Az emberi láb 26 csontból, több izületből, izomból, inakból álló, igen precíz szerkezet. Eredetileg mint kúszóláb, kapaszkodásra, fára mászásra szolgált. Az öregujj, a talpi boltozat, a rugalmas izületek a fatörzs biztos megfogását biztosították. Bámulatos, hogyan alkalmazkodott ez a szerkezet a kétlábon járás miatt megváltozott követelményekhez. A talpra nehezedő testsúly hatására alakultak ki a lábboltozatok melyek az építészetben közismert feszítőszerkezethez hasonlóan a terhelést jelen esetben három talajjal érintkező pontra osztja szét. A sarokcsont gumója, az I. és az V. lábközépcsontok felett kifeszülő rugalmas boltozatot a talphoz pányvázott lábszárizmok tartják fenn. A lábat mozgató izmok a lábszáron erednek, hosszú inak segítségével hajtanak végre olyan bonyolult mozgásokat, mint a futás, az ugrást stb. A láb a teremtés és a törzsfejlődés közös gyermeke, ma már csak egyes természeti népek körében csodálható meg eredeti, romlatlan szépségében.

Leonardo da Vinci még "mérnöki mesterműnek, műalkotásnak" nevezi az emberi lábat. Ezzel szemben e század elején élt lábsebész véleménye szerint "a mai ember lába az eredetinek csak torzképe csupán".

Az emberi láb vázszerkezete a kézhez hasonló: lábtőb?ő, lábközépből és ujjakból áll. A kéz vázának sokoldalú mozgékonyságra irányuló felépítésével szemben a láb váza elsősorban egységes statikai szerkezet. Ujjai rövidek, és a kéznél jóval kevésbé mozgékonyak, mégis a láb az ember egyenes testtartása melletti járáshoz, futáshoz stb. bámulatosan adaptált mozgékonyságú testrész. A két végtaggal való járás, futás, ugrás, sőt fára stb. való mászás igénye igen speciális követelményeket támaszt a láb vázszerkezetével szemben, ezért nem csodálható, hogy az emberi lábhoz akár csak megközelítően hasonló megoldás az állatvilágban nem található. Az emberi kézhez, számos eltérés ellenére, a majomkéz, sőt több sokkal alacsonyabb rendő emlős és gerinces (pl. kétéltűek) "keze" elvileg hasonló, az emberi láb ezzel szemben egészen specifikusan emberi (némileg hasonlatos hozzá a medve lába).

A láb boltozatos szerkezet, amelyen hosszanti és harántboltozatot különböztetünk meg. A csontos ívet a lábtő és a lábközép szalagkészüléke oly szorosan tartja össze, hogy egészséges láb a test tömege alatt nem deformálódik észrevehető módon. Ennek ellenére a boltozatszerkezet kétségtelenül rugalmas, és a járás, ugrás stb. közben előforduló rázkódásokat csökkentő konstrukció. Fontos szerepe a boltozatos szerkezetnek, hogy a boka alatt nyomástól védetten engedi a talp területére belépni, ill. elágazódni a láb ereit és idegeit. A talp izmai is védettek a közvetlen összenyomástól.
A láb a lábszárral a bokaízületben ízesül, a kéz vázával ellentétben azonban csak egyetlen lábtőcsont, az ugrócsont révén. A lábtő a lábnak mind tömegben, mind hosszban a legnagyobb részét képezi, a vele egységes statikai struktúrát alkotó lábközép az egész lábhoz viszonyítva körülbelül azonos arányú, mint a kézen. Az ujjak váza - különösen a középpercek tekintetében - majdnem csökevényesnek mondható az öregujj kivételével, amely a kéz hüvelykénél rövidebb, de vaskosabb, és m?ködés szempontjából is elsődleges fontosságú része a lábnak.

A lábujjak gyengén felfelé ívelt váza folytán csak az ujjbegyek érintkeznek a talajjal. Legfontosabb az öregujj, amelynek a járásban az a szerepe, hogy a hátul levő végtag "elrugaszkodását" biztosítsa a talajtól.
Az öregujj hajlító izma és ennek ina ennek megfelelően igen erős. A többi ujj inkább csak egyensúlyozó mozgást végez, a labilis egyensúlyban levő test ide-oda dőlését a lábujjak finom játéka billenti mindig vissza a függőeges helyzetbe. Az ujjak e szerepét a magasról lelépő láb reflexesen szétterpesztett ujjai is mutatják, amellyel mintegy megelőzendő a lelépéskor keletkező bizonytalan egyensúlyi helyzetet, nagyobb támasztási felületet igyekszik a láb nyerni. Funkciójának megfelelően általában az öregujj a leghosszabb; érdekes, hogy a görög szobrászok a II. ujjat ábrázolták hosszabbnak, ami tagadhatatlanul harmonikusabb alakot ad a lábnak, de az embereknek csak alig 10 %-án fordul elő.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a lábboltozat hordozza élettani viszonyok között a test egész terhét. A boltív csontos alátámasztási pontjai sík talajon egy háromszögletű alátámasztási felszínt képeznek .

A lábnyomot megszemlélve persze lényegesen nagyobb alátámasztási felszínt kapunk, ami a láb lágyrészeinek köszönhető. A nyomás terjedése a lábszárból, a bokán keresztül a lábtőcsontokon át a közép- és előláb felé történik.

A nyomás két irányba történő közvetítése a boltozat összenyomásának irányába hat.

A lábfej szalagkészüléke kimeríthetetlen, és az izmoknál jóval nagyobb ellenállással rendelkezik. Az ellenállóképességének nagysága állandó, de túlnyújtása esetén az eredeti formáját már nem nyerheti vissza.

A láb patológiás  tartását a lábnyomok alapján is meg lehet itélni.

Egészséges láb esetén (pes rectus) a lábnyom 5 ujjnyomból, elüls és hátulsó talpnyomból, és ezeket összekötő nyomsávból áll .

Az egész talp széles, ellaposodott lenyomata esetén lúdtalpról (pes planus) beszélünk. A lúdtalp a rövid talpizmok kiesésekor keletkezik, ami a szalagkészülék túlnyújtásához és így a lábboltozat megtöréséhez, illetve ellapulásához vezethet . A következmény pedig az összes résztvevő lábtőcsont átépülése lesz .

Szövődmények : a lúdtalp, illetve a boltozati süllyedések kellemetlen és kozmetikai szempontból igen előnytelen velejárója a kalapácsujj és a bütykösödés. Mindkét baj a láb statikai helyzetében bekövetkezett változás következménye.

Kettévált lábnyom üres talpra (pes cavus) utal .

A gacsos láb (pes planovalgus) esetén a lábnyom befelé kiöblösödik .

Egészséges lábboltozat látható az ábrán, a ... ábra pedig megtört, ellaposodott lábboltozatot mutat belülről.

A lábforma megítélhető a lábtőcsont és a sípcsont által bezárt szögből, ami tulajdonképpen a súlyvonalat adja.

A pes rectusnál a láb súlyvonala a lábtőcsont közepén át az alsó felszínéig, a sarokig húzódik .

A bokasüllyedés  (pes valgus) esetén a lábtőcsonton átmenő függőleges hossztengely és a lábszár hossztengelye nem esik egy egyenesbe, köztük kifelé nyíló szög keletekzik .

A dongaláb (pes varus) ezzel éppen ellentétes állapot. Itt a lábtőcsonton átmenő hossztengely a lábszár hossztengelyével befelé nyíló szöget zár be.

További lábfejtartási hibák még a lóláb (pes equinus) és a kapaláb (pes calcaneus).

A járás mechanizmusa

A járás során az egyik alsó végtagon, a támasztólábon (támasztó fázis) nyugszik a törzs, míg a másik végtagot, a leng?őábat (lengő fázis) előrelendítjük. Kettős támasztási szakasznak hívjuk azt a pillanatot, amikor a hátul lévő lábat még nem emeltük fel, de az előrenyújtott lengőláb már elérte a talajt.
A támasztó fázis a saroknak a talajra helyezésével kezdődik, és ugyanazon láb öregujjának felemelésével végződik. Ebből következik, hogy a lendítő fázis az öregujj felemelésétől ugyanazon láb sarkának a lehelyezéséig tart. A kétlábas támasztó fázis a lengőláb sarkának a talajra helyezésével kezdődik, és az ellenoldali támasztóláb öregujjának felemelésével végződik. A kétlábú támasztó fázis hossza a járás sebességétől fiigg. Minél lassúbb a járás, annál hosszabb a kétlábas támasztó fázis. Futásnál hiányzik ez a szakasz, sőt gyors futásnál két támasztó fázist rövid lebegő fázis választ el egymástól.

A járás egysége a lépésciklus, amely egy kettőslépést foglal magában. A lépésciklus megfelel annak az időtartamnak, amely ugyanazon láb két sarokra lépése között eltelik. Nyugodt járásnál a lépésciklus 60%-a a támasztó fázis, míg 40%-a a lengő fázis. A támasztó és lengő fázis aránya fordított arányban áll a járás sebességével.

A támasztó fázis 3 szakaszra osztható. Az első szakasz a sarok talajra helyezésével kezdődik, és az öregujjpárna lehelyezéséig tart (12 %), a második szakaszban az egész talp a talajon van (40 %), míg a harmadik szakasz a leghosszabb, amely a sarok felemelésétől az öregujj felemeléséig tart (48 %).

A Iábat kb. 3-6 fokban kifelé rotált helyzetben helyezzük a talajra. A lábszár a lábhoz viszinyítva előrehajlik , miközben a test súlypontja a támasztó oldalra dől, és előrehalad. A támasztóláb felemelésekor először a sarok, majd a láb középsíkbeli íve és végül az öregujj hagyja el a talajt.

A járás bizonyos fázisában a test súlyát kizárólag a támasztóláb tartja, amelynek a következménye a test oldalirányú kilengése. A járás tulajdonképpen az elesés folyamatos megakadályozása, ezért ugyanolyan egyéni mint a beszéd vagy az írás, stb.
A járás során a test súlypontja változó sebességgel halad előre, hol gyorsítva, hol lassítva. A súlypont testünk előrehaladása során hullámokat ír le, hol emelkedik, hol süllyed (kb. 4 cm a kitérés). Futás során fokozódik a súlypont kitérése.

Megosztás

Link: