Masszőr,páciens kapcsolat
Miközben a masszázsterápia egyre népszerűbb lett az utóbbi évtizedekben, még mindig jelentős számú beteggel találkozom, akik idegenkednek a masszázstól mondván, hogy anyagilag nem engedhetik meg maguknak, vagy félnek egy ismeretlen ember érintéséttől. Bármi legyen is a kifogás, tapasztalatom szerint, ha elmagyarázom nekik mire számíthatnak egy masszázs alkalmával, ez sokszor jelentősen csökkenti ellenállásukat.
Általában a masszőr-terapeutánál való első látogatás egy rövid beszélgetéssel kezdődik, melynek során a terapeuta kérdéseket tesz fel a fizikai állapotodról, egészségügyi múltadról, a stressz mértékéről, esetleges fájdalmas testrészekről, és a masszázzsal kapcsolatos céljaidról. Nyugodtan mondd el a kívánságaidat, mondjuk ha van olyan testrészed amit szeretnél ha nem masszírozna, esetleg akarsz e beszélgetni a masszázs ideje alatt, vagy nem. A masszázs kezdete előtt megkérhetnek, hogy a kínosság érzete nélkül a lehető legtöbb ruhádat vesd le, majd a masszőrtől kapott lepedővel, törölközővel vagy ruhával takard be magad és feküdj fel egy speciálisan kipárnázott masszőrágyra.
Sok masszázsfajtánál olajjal kenik be a bőröd. A masszázst még élvezetesebbé teheted nyugodt, mély légzéssel, és a masszőrnek adott visszajelzésekkel (pl. szólj neki, ha kellemetlenül érzed magad). Sokféle masszázsban volt már részem, és tapasztalatom szerint akkor húztam a legtöbb hasznot belőle, ha teljesen passzív módon átengedtem magam a képzett terapeuta munkájának.
Dr. Andrew Weil orvos
Néhány információ.....
Megfigyelted, hogy a legtöbb monitor az asztal jobb, vagy bal sarkán helyezkedik el ? és sosem középen, sajnos? Ha Te is irodai munkát végzel, neked is talál árulkodó jeleket a hátadon a masszőr. A masszázs gyógyít, megelőz. Ha kórházban veheted igénybe a receptre felírt masszázst, az már késő!
Akár a hétköznapokba, akár egy hosszabb pihenésbe, iktass be egy kis masszázságyon töltött időt!
Masszázsfajták
Gyógymasszázs
Gyógyító célzattal végzett masszázs, orvosi utasítás szerint, ha kórházban vesszük igénybe, akkor általában 15 perces (öltözéssel és adminisztrációval együtt) receptre felírt masszázs, Talkummal (könnyű, fehér, tapadós, síkos por) végzik. Rendszerint egyéb fizikoterápiás kezelésekkel egészítik ki (súlyfürdő, elektromos kezelések, stb.).
Frissítő masszázs
Általában egészséges emberek veszik igénybe, frissítő vagy megelőző céllal. Olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek hasonlóak a sportolás közben létrejövő hatásokhoz. De a masszázs nem helyettesíti a rendszeres testmozgást!
Sportmasszázs
Ez az, amit gyúrásként emlegetünk, mert itt főleg a gyúró fogások állnak előtérben. Célja az izmok gyors bemelegítése, felfrissítése. A sportoláshoz szükséges bemelegítés eredményesebb a bemelegítő-masszázs alkalmazásával. Sport után pedig a fáradság és az izomláz ellen dolgozik a masszőr (gyúró).)
Heti rutin vagy vészmegoldás?
1 nem elég!
-Egy egészséges embernek, ha egy évig nem járt masszőrnél, legalább ötször érdemes a szolgáltatást igénybe vennie.
-Akinek fájdalmai vannak, annak már egy alkalom is javulást hozhat, de tartós eredménnyel egy többalkalmas kúra kecsegtet.
-7-10 alkalomnál áll meg a hatássorozat, és akkor érdemes egy kis pihenőt tartani.
-Egy kiadósabb kúra után, ha heti 1 alkalommal időt tudunk szakítani masszázsra, máris tettünk valamit testi-lelki jólétünkért.
Kezdők, figyelem!
Hogyan készülj fel?
Nem elég, ha a masszőr felkészül, nekünk is fel kell készülnünk!
-Először is legyen rá időd!
-Gondolj arra, hogy a masszázsra szánt időbe a vetkőzés-öltözés perceit is bele kell számolni, ne késs el!
-És egy zuhanyozás biztosan nem árt. Tiszteld meg vele a masszőrt, hogy ne kelljen aromaterápiás túlélőgyertyához folyamodnia, amit sokkal inkább a maga kedvéért illatoztat, mint a tiédért.
Aki még soha nem járt masszázson, sokszor félelemmel közelít: hogy kell ott viselkedni? Mit kell csinálni? Milyen érzés levetkőzni a masszőr előtt? Nem lesz-e kellemetlen kettesben lenni egy idegennel? Valóban, a masszázs egy bizalmi kapcsolatot feltételez. Válasszunk masszőrt is úgy, ahogy annyi mindenkit az életben: barátok ajánlása alapján, vagy alapos kutatómunkával.
Nem árt arra is felkészülni, hogy az első masszázs olyan, mint hosszú kihagyás után a kimerítő edzés. Szabályosan izomlázad lesz, és közben a legkisebb érintést sem szívesen viseli majd a bőröd. De ez az érzés 1 nap múlva elmúlik, és alig várod, hogy újra a masszázsasztalra fekhess!
-Honnan tudom, hogy törvényes, és igazi masszázst kapok?
Ha a NAPFONAT MASSZÁZS KÖZPONT szakképzett gyógymasszőreinek kéred a segítségét mert fáradt vagy, fáj a derekad, hátad, lábad, vagy csak egyszerűen regenerálódni szeretnél,telefonálj nekünk!
És kérdezz!
Van önöknél gyógymasszázs?
Milyen végzettsége van a masszőrnek?
Kell-e orvosi ajánlás?
A hivatalos végzettséggel rendelkező gyógymasszőr hozzá sem fog érni a mellbimbódhoz vagy nemi szerveidhez a masszázs során.
Nos, ha mégis valaki ilyen jellegű kéréssel fordulna hozzánk a munkánk végzése közben, akkor előszőr is nagyon udvariasan megkérnénk, hogy távozzon...
De a legnagyszerűbb az lenne, ha eszébe sem jutna ellátogatni hozzánk!!!
... és most előre válaszolok pár, csak gondolatban feltett kérdésre:
-Ott van már a masszőr, miközben vetkőzöm?
A masszőr nincs jelen, míg vetkőzöl, és le nem fekszel a masszázs-ágyra, arccal lefelé.
-Beszélgessek a masszőrrel?
Vannak befoghatatlan szájú emberek, de neked egyáltalán nem kötelező! Nem koktélparti ez (ha nem akarod). Csak csukd be nyugodtan a szemed és lazíts, de
néha szükség van a visszajelzésre. A masszőrnek tudnia kell, nem okoz-e fájdalmat, vagy akár csak kellemetlen érzést.
De egész biztosan szólj, ha:
- Túl meleg vagy hideg van a helyiségben
- Fájdalmat érzel
- Kérdésed van a masszázzsal kapcsolatban
- Elfelejtettél valamit megmondani
- Úgy érzem, nem elég erősen masszíroznak, de nem akarom a masszőr technikáját kifogásolni. Mit csináljak?
Beszélj vele nyíltan. De ne felejtsd, az csak egy mítosz, hogy a masszázs csak akkor használ, ha fáj. Hiszen annyiféle masszázs-típust ismerünk már, és közülük sokban semmi szerepe nincs a nagy nyomásnak vagy fájdalomnak. Sőt, a túl nagy fájdalom hatására az izmok begörcsölhetnek.
Általános jó tanács: egy tízes skálán a fájdalom sose legyen nagyobb hetes erősségűnél.
- Szégyellem egy bizonyos testrészemet, és nem akarom, hogy a masszőr lássa. Mit tehetek?
Az emberek a legkülönbözőbb okok miatt szégyenlősek. A leggyakoribbak a következők:
- Túlsúlyos vagyok
- Nagyon szőrős a testem
- Pattanásos a hátam
- Rondák a lábfejeim
- Hegek vannak a testemen
De ezek miatt még nem kell kerülnöd a masszázst.
Ha valamelyik testtájadat szégyelled, meg is kérheted a masszőrt, hogy azt hagyja ki.
- Jobb szeretném, ha női/ férfi masszőr kezelne. Kérhetek ilyet?
A nők egy része jobban kedveli, ha a masszőr is nő, azt mondják, kényelmesebben érzik így magukat. A férfiak nem feltételezik egy nőről, hogy megfelelő erősségű kerelést tudna adni, mivel nem erős férfi. Sajnos, a masszőrök, amikor a szakmájukat választják, nem készülnek fel arra, hogy ilyen diszkrimináció érheti őket. De fontos lenne, ha mi is változtatni tudnánk az előítéleteinken.
Pár segítség ehhez:
- Kérd, hogy találkozhass a masszőrrel, mielőtt még megrendelnéd a kezelést. Ha megismered és szimpatikus, már lehet, hogy nem is baj, hogy férfi vagy nő.
- Kezdjétek "ruhás" masszázzsal, hogy megszokd.
-Le kéne vennem az alsóneműmet, ha masszíroznak?
A legtöbb ember jobb szereti, ha rajta maradhat a fehérnemű.Ha a problémád, ami miatt masszíroznak, a hátad aljával, csípőddel van, a szorosan illeszkedő fehérnemű útban lehet a masszőrnek. Ilyenkor a számodra elviselhető legkisebb fehérneműt vegyél fel!
"A masszázs definíciója és jótékony hatásai
A masszázs a test felületén, meghatározott fogásokkal, kezelési céllal alkalmazott mechanikus és bioelektromos inger, melyre kialakuló válaszreakció a fizikai gyógyulás. Az ember testét érő manuális mechanikai behatások részben közvetlenül, részben közvetve (neurohormonális úton) befolyásolják a sejtek és szövetek működését, elsősorban lokálisan (nedvkeringés, izomtónus), de távoli a szervekben is (zsigerek, központi idegrendszer).
Enyhíti a stressz hatásait
Sokak számára az ellazulás, relaxáció nehéz feladat, mégis nagyon fontos, hiszen napjainkban a stressz egyre több panaszt és betegséget vált ki. Az általános orvosokat 90%-ban olyan stresszhez kapcsolódó panaszok miatt keresik fel, mint a fej-, hát- és nyakfájás, szem túlterhelés, gyenge koncentrálóképesség, szorongás, depresszió, ingerlékenység, harag, magas vérnyomás, kimerültség stb.
A masszázsterápia nem csak az izmokat, bőrt és a vérkeringést frissíti fel, hanem csodálatos hatást fejt ki az idegrendszerre is. A masszázs aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, ezzel ellensúlyozza a test stresszre adott negatív válaszreakcióit, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmus, vérnyomás és keringés helyreállását
A masszázsterápia segít tudatosítani a testben önkéntelenül fenntartott feszültségeket. Minél inkább tudatosodnak a test reakciói, annál gyakrabban fogja időben felismerni a feszültségek kialakulását, és így tudatosan megszabadulhat azoktól, még mielőtt kifejthetnék káros hatásukat a szervezetre.
Jobb alvást biztosít
A napi stresszből származó feszültségek gyakran megzavarják az alvást, fáradtságot, ingerlékenységet és érzelmi kimerültséget eredményezve. Így csökken a tűrő- és állóképesség, ami az új nap kihívásaival való szembesüléshez szükséges.
A relaxációs masszázs ellazítja a feszült izmokat és megnyugtatja az idegrendszert, ami a test ritmusának lelassulását idézi elő. Ennek következtében csökken a vérnyomás, lelassul a szívritmus, mélyebb és szabályosabb lesz a légzés és így megteremtődnek a pihentető alváshoz szükséges feltételek.
Fokozza az izmok teljesítőképességét
A masszázs közvetlen hatásaként csökken az izomtónus, fokozódik az anyagcsere és így növekszik az izmok rugalmassága és teljesítőképessége. A fáradt izmok gyorsabban regenerálódnak, állóképességük javul. Ezt a hatást használják ki a sportmasszőrök az aktív sportolók felfrissítésére, és teljesítményének fokozására.
Javítja a bőr állapotát
A nap, szmog, hiányos étrend és a természetes öregedés mind hozzájárulnak a bőr kiszáradásához, ráncosodásához és fiatalos jellemzőinek általános elvesztéséhez. A masszázs kitágítja a bőr kapilláris ereit, ezzel növelve a létfontosságú, sejteket tápláló anyagok felvételét, és felgyorsítja az ártalmas méreganyagok eltávolítását. A fokozott vérkeringés elősegíti a bőr megfelelő nedvességtartalmának biztosítását, megakadályozva annak kiszáradását és viszketését.
Enyhíti a krónikus fájdalmat
Nagyon sokunknak sérülésekből vagy betegségekből származó krónikus fájdalmakkal kell élnünk mindennapjainkat. A masszázsterápia segíti a fájdalmat előidéző állapot megszüntetését, azon kívül önmagában is fájdalomcsökkentő hatású. A szakképzett masszőr-terapeuta kezével olyan ingerületeket gerjeszt a szövetek érzékelő idegvégződéseiben, amelyek ideiglenesen gátolják a krónikus fájdalmi ingerületek eljutását az agyba. Ezenkívül az agyat endorfin (a test természetes érzéstelenítőjének) kiválasztására készteti, ami mesterséges gyógyszerek használata nélkül enyhíti a fájdalmat, és a kellemetlen közérzetet.
A masszázs hatása magzati és idős korban
Már az anyaméhben fejlődő magzat is részesül természetes és automatikus masszázsban az anya testének mozgása által.
Idős korban a rendszeres masszázs nem csupán frissességet ad, de a megerőltetés és a sérülések kockázatát is minimalizálja. Segíti a betegek és gyengélkedők felépülését, valamint oldja a feszültséget. Enyhíti az öregedéssel együtt járó magányérzetet. Az öregek sokat szenvednek a simogató kéz hiányától.
A masszázs tudományos alapjai
A masszázs gyógyító ereje
Az embereknek szükségük van arra, hogy érintsenek, és hogy megérintsék őket. Állatokon és embereken végzett megfigyelések szerint a fizikai érintéstől megfosztott egyének bizonytalanok, gyengén alkalmazkodnak, és hajlamosabbak a betegségekre. Szerencsére az ?alternatív gyógymódok? iránti nyitottságunk növekedése fokozta a gyógyító érintés iránti érdeklődést, így léphetett elő a gyógymasszázs Amerika második legnépszerűbb alternatív módszerévé. A masszázs a terápiás módszerek széles skáláját öleli fel, melyek mindegyike az izmok és a lágyszövetek kézi manipulációján alapszik. Miután felismerték, hogy a masszázs több mint csupán egy luxus relaxációs forma, a masszázsterápia hatékony eszközzé vált, nem csak a stresszel kapcsolatos megbetegedések kezelésére, mint az álmatlanság, fejfájás, bélpanaszok, hanem számtalan egyéb betegségek kezelésére is, az isiásztól a homloküreg gyulladásig, a cukorbetegségtől a depresszióig.
A mágikus érintés
Hogyan tud az egyszerű érintés ilyen sokrétű pozitív hatást előidézni? Először is a bőr a testünk legnagyobb szerve. Több mint 5 millió érzékelő idegvégződést tartalmaz, melyek üzeneteket küldenek az agyba. A kutatások szerint a masszázs ritmikus nyomása csökkenti a pulzusszámot és a vérnyomást, ugyanakkor fokozza a vérkeringést. Így több oxigént és egyéb tápanyagot juttat a sejtekhez, valamint elősegíti a salakanyagok (pl. tejsav) távozását az izmokból. A nyirokkeringés fokozásával erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszhormon szintet, és fokozza az endorfin (a test természetes érzéstelenítőjének) kiválasztását.
Míg a masszázsterápia egészségügyi hatásait már több mint 120 éve tanulmányozzák tudományos módszerekkel, a kutatások fellendülése az utóbbi két évtizedben több mint 100 közzétett tanulmányt eredményezett, melyek közül sok az amerikai ?University of Miami School of Medicine?s Touch Research Institute?-ban folytatott kutatásokból származik. Az eredmények közül:
Masszázst írtam elő a neuromuszkuláris és a stresszel kapcsolatos betegségekben szenvedőknek, csakúgy mint a sérülések utáni lábadozók számára, valamint azoknak, akiknek egyszerűen csak emberi kontaktus hiányuk van. Általában a betegek szükségleteihez szabom a javaslataimat, pl. siatsut javaslok a krónikus váll- és nyaki fájdalmakban szenvedőknek, vagy svédmasszázst azoknak, akik először próbálkoznak masszázzsal, és fő céljuk a relaxáció.
Mit várhatunk a masszázstól
Miközben a masszázsterápia egyre népszerűbb lett az utóbbi évtizedekben, még mindig jelentős számú beteggel találkozom, akik idegenkednek a masszázstól mondván, hogy anyagilag nem engedhetik meg maguknak, vagy félnek egy ismeretlen ember érintéséttől. Bármi legyen is a kifogás, tapasztalatom szerint, ha elmagyarázom nekik mire számíthatnak egy masszázs alkalmával, ez sokszor jelentősen csökkenti ellenállásukat.
Általában a masszőr-terapeutánál való első látogatás egy rövid beszélgetéssel kezdődik, melynek során a terapeuta kérdéseket tesz fel a fizikai állapotodról, egészségügyi múltadról, a stressz mértékéről, esetleges fájdalmas testrészekről, és a masszázzsal kapcsolatos céljaidról. Nyugodtan mondd el a kívánságaidat, mondjuk ha van olyan testrészed amit szeretnél ha nem masszírozna, esetleg akarsz e beszélgetni a masszázs ideje alatt, vagy nem.
A masszázs kezdete előtt megkérhetnek, hogy a kínosság érzete nélkül a lehető legtöbb ruhádat vesd le, majd a masszőrtől kapott lepedővel, törölközővel vagy ruhával takard be magad és feküdj fel egy speciálisan kipárnázott masszőrágyra. Sok masszázsfajtánál olajjal kenik be a bőröd. A masszázst még élvezetesebbé teheted nyugodt, mély légzéssel, és a masszőrnek adott visszajelzésekkel (pl. szólj neki, ha kellemetlenül érzed magad). Sokféle masszázsban volt már részem, és tapasztalatom szerint akkor húztam a legtöbb hasznot belőle, ha teljesen passzív módon átengedtem magam a képzett terapeuta munkájának.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!